Gyógyuló

Egy tintapaca néha csak egy tintapaca!

Sigmund Freud beájulna. Na jó, ha nem is beájulna, de minimum döbbenten vakargatná a körszakállát. Közben önelégülten kuncogna magában. Mert hogy az általa kimunkált pszichoanalízis önálló életre kelt és lassan úgy viselkedik, mint egy szörnyszülött. Mostanában az egyik legismertebb “gyártási melléktermék”, a tintapacás Rorschach-teszt multifunkciós alkalmazása veri ki sorra a biztosítékokat.

“Egy tintapaca néha csak egy tintapaca!” Valószínűleg ezt mondaná Freud, ha élne és látná azt a heves pszicho-szakmai forradalmat, ami a Rorschach-teszt kapcsán tört ki. A”tintapacás” vizsgálati módszer mostanában rendesen megosztja a lélektannal foglalkozókat.

Legutóbb egy politikai hír indította el a komment-cunamit a Facebook pszichológus csoportjaiban. Első hallásra a meghatódottság könnyeit csalta a szemünkbe, amikor kiderült, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) 18 millió forintért szerződött egy pszichológiai szolgáltatóval azért, hogy szakemberek segítsék a tárca szervezetfejlesztési céljainak megvalósítását. Aztán tovább olvastuk a szerződést – már amit közzé tettek – és ledermedtünk. Az Emmi dolgozóit ugyanis Rorschach-teszttel vizsgálták.

Szép dolog, ha a munkahelyi vezetők pénzt (főleg pénzt), erőt és időt nem kímélve garantálni akarják, hogy az alkalmazottak jó helyen legyenek és jól érezzék magukat. Nincs okunk kételkedni abban, hogy az Emmi vezetését is csak a jószándék vezérelte, amikor megbízott egy pszichológiai szolgáltatót http://pszichoszamoca.hu/ hogy segítse a szervezetfejlesztési céljaik megvalósítását. Ám mielőtt törölgetni kezdtük volna párás szemeinket a szokatlan jóság láttán, belénk nyilallt a kérdés: voltaképpen mit is akar megtudni az Emmi vezetése a munkavállalókról?

Mert hogy a Rorschach (vagy ahogy szakmai körökben becézik, a “Ro”) nem egy könnyű, tavaszi, női magazinos “haeztkitöltöd” típusú teszt, hanem a terapeuták legerősebb mankója, sokak szerint maga a nehéz tüzérség, a Mindent Látó, azaz a pszichológusok röntgenje.

És akkor most jöjjön egy kis tudományoskodás! A tintapacás teszt eredetileg nem lélektani elemzés céljaira készült, sőt, semmilyen konkrét célja nem volt, hanem Hermann Rorschach képzőművész kedvenc gyermekkori szokásának egyik produktuma. A kis Hermann ugyanis nagyon szeretett tintapacákat maszatolni. Végül is 1921-ben megszületett a “nagy mű”, amelyre a pszichológusok úgy vetődtek rá, mint az éhes vadak a könnyű prédára. Voltak olyan “ortodox Freudisták”, akik rögeszmésen állították (és állítják mindmáig), ezzel a teszttel minden, de minden elfojtott tudattartalom és ügyesen titkolt személyiségjegy kiderül, tehát semmi nem marad rejtve!

Az eljárás egyébként nem az egyetlen, csupán egyike (na jó, a “best off”) az úgynevezett projektív teszteknek. Ezek azok a tesztek, amikor a terapeuta megkérdezi a vizsgálati személytől, hogy “mit lát a képen?”. És a lelkes vizsgálati személy elereszti a fantáziáját és addig-addig sorolja a különböző “látomásait”, amíg a szigorú terapeuta végre elégedett mosollyal hátra nem dől a fotelban.

Folytatva az okoskodást: a projektív tesztek – az analitikus szemléletű klinikusok meggyőződése szerint legalábbis – a legalkalmasabb módszer arra, hogy az illető “színt valljon”. A gyanútlan alany az absztrakt ábrákba kivetíti (projektálja) lelke sötét bugyrainak tartalmát. A Rorschach-teszt aprólékosan feltárja a személyiséget, különös hangsúllyal a patológiás (beteges) jegyekre (ide értve az átlagostól eltérő szexuális orientációt is).

A terapeutának nincs más dolga, mint szorgosan lejegyzetelni, mit lát bele a pacába a paciens, majd hóna alá csapni a jegyzőkönyvet, végül az otthona csendes magányában kiértékelni, értelmezni azt. Ekkor a pszichológus elkezdi aprólékosan “visszafejteni” a válaszokat, akárcsak a nagymama az elméretezett kötött pulcsit. És a terapeuta látni kezdi a tutit, a személyiség rejtett titkait. Látni kezdi. Még akkor is, ha nincs is mit látni.

 

Ahogy az szakmai berkekben dukál, a tintapacák kapcsán is igen jelentős vita bontakozott ki, amely mindmáig is tart, hol kisebb, hol nagyobb hullámokat vetve. A kritikusok legfőbb érve, hogy – mint azt számtalan vizsgálat alátámasztotta – a teszt értékelése és értelmezése is erősen szubjektív, így még barokkos túlzással sem nevezhető univerzálisan megbízható pszichometriai eszköznek. Még akkor sem, ha a viták dacára a klinikusok több mint 82 százaléka rendszeresen használja és vakon bízik benne (az Amerikai Pszichológiai Társaság felmérése szerint).

No de térjünk vissza az Emmihez és a tintapacás szervezetfejlesztéshez! A fentiek alapján immár nyilvánvalónak tűnik, hogy a Rorschach-teszt nem az a tipikus munkapszichológiai eljárás. Írott és íratlan szabály, hogy egy munkahelyen csak és kizárólag olyan teszteket és más pszichometriai eszközöket használhatnak, amelyek az adott munkakör betöltéséhez való alkalmasságot (avagy alkalmatlanságot) megállapítja. Ám ne legyünk igazságtalanok! Főként úgy ne, hogy nem tudjuk pontosan, az Emmi-nél voltaképp’ milyen célokra is használják a tintapacás tesztekből nyert eredményeket. És itt van az a bizonyos eb elhantolva!

Eresszük el a fantáziánkat! Tételezzük fel, hogy az a minisztérium, amelynek még a neve is emberi, kizárólag humanisztikus, felebaráti célok által vezérelve vetette be a pszichológusok csodafegyverét, a vállról indítható Rorschach-tesztet! Bizonyára csak tudni akarták az Emmi jó vezetői, hogy az alkalmazottak jól érzik-e magukat a munkahelyükön, a beosztásukban, avagy netán valami másra, többre vágynak. Legyünk mi is jók és higgyük el (legalábbis tegyünk egy próbát), hogy mindenki mindenkinek csakis jót akart. Na jó, azt viszonylag nehéz keresztényi jó cselekedetként értelmezni, hogy a tesztelés kicsit sem elhanyagolandó “melléktermékeként” a tesztelésbe bevont 46 minisztériumi vezető és a 261 alkalmazott egyikéről-másikáról kiderültek olyan dolgok, amelyekről egyrészt maga az érintett sem tud, másrészt ha tud, gondosan titkolta. Mindeddig.

És vajon mihez kezd a jó munkáltató a kapott eredményekkel? Változatlanul maradjunk jóhiszeműek! Higgyük el, hogy semmit. A jegyzőkönyveket elégeti, ledarálja és végső soron még az emlékét is elfelejti annak, hogy valaha valakik valakikkel teszteltek a környékükön. Mert ez volna az egyetlen szabályos eljárás. Máskülönben nem kevesebbről van szó, mint “érzékeny személyes adatokkal való visszaélésről”. A Rorschach-tesztből nyert információk kezelésére ugyanis speciális szabályok vonatkoznak. Olyan szabályok, amelyek többségének alapját történetesen pont az a Bagdy Emőke fektette le egykoron, akinek cége szerződött az Emmi-vel.

A tintapacás teszt elméleti alapját képező pszichoanalízis ősatyjáról kering egy anekdota. Állítólag a neves pszichiáter kollégái előtt tartott előadása közben rágyújtott egy szivarra. Éppen akkor, amikor a fallikus szimbólumokról beszélt. Az “értő” közönség derültségét tapasztalva az amúgy fanyar humorú Freud sokat sejtetően körülnézett és csak annyit mondott: „Uraim, egy szivar néha csak egy szivar”.

Kedves Pszichológusok! Tessék végre elhinni, hogy “egy tintapaca néha csak egy tintapaca”! Talán Freud se mondana mást…

 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!